• Az álmokon innen, a csipkén túl

    Az álmokon innen, a csipkén túl

    Még sötét pesti hajnal volt amikor délnek vettük az irányt. Reni aprócska verdájában egy tűt sem lehetett volna leejteni, annyi volt a cuccunk. Mivel már jó előre utánanéztem Kiskunhalas történelmének és főbb nevezetességeinek, ahogyan közeledtünk és lett egyre világosabb, úgy merültem el ennek a szikár, küzdelmekkel teli tájnak a hangulatában. Kiskunhalas történelme az állandó elmúlás és [...]

  • Őszintén szólva

    Őszintén szólva

    Igazából most már fogalmam sincs, hogy mitől lesznek egy iskola diákjai olyanok amilyenek. Nem tudom kinek és minek van szerepe abban, ha egy osztály diákjai szeretettel és tisztelettel fordulnak egymás felé. Jó lenne tudni, hogy mitől alakul ki egy iskolai közösségben az egymásra figyelésnek az a formája, ahol nyíltan, röhögés, vádaskodás és cinkelés nélkül lehet [...]

  • Kőbányán is születtem

    Kőbányán is születtem

    Ha őszinte akarok lenni magamhoz akkor meg kell vallanom, hogy így tavasz környékén még a szokásosnál is jobban hiszek az állandó születés elméletében. Arra gondolok,  hogy az életünk egy állandó születés és nekünk ehhez az állandó születéshez kell folyamatosan energiát és inspirációt keresnünk magunkban és a környezetünkben. Valamiért már napokkal korábban pontosan éreztem és tudtam, hogy az év első EgészségIskolája [...]

  • EgészségIskola tanév indult a Poliban

    EgészségIskola tanév indult a Poliban

    Elindultunk végre a tettek útján. Régóta vártuk ezt a pillanatot és most végre elérkezett. 
    Az elmúlt években számtalan EgészségIskolát szerveztünk, ezernél több diákkal találkoztunk Budapestről és vidékről egyaránt, de ez lesz az első olyan programunk, ahol hónapokon átívelő, közös munkára hívjuk a diákokat.
    A Politechnikum menedzsmentjében fogant meg az ötlet, hogy mi lenne, ha egy közös pályázat keretein belül dolgoznánk [...]

  • Az Illyés Gimnázium

    Az Illyés Gimnázium

    Ez az egyik kedvenc sulim. Nem csak azért, mert ötnél többször voltak már nálunk (legutóbb október 29-én pénteken) , vagy azért, mert a mindenben partner iskolapszichológusuk valaha Kék Pontos kötődéssel bírt, és még csak nem is azért, mert volt szerencsém a saját szervezésű konferenciájukon is előadni. Pedig ezek közül akár egy is elég lenne ahhoz, [...]

Hírek

Az álmokon innen, a csipkén túl

Az álmokon innen, a csipkén túl

[ 0 ] 2011. április 9. szombat

Még sötét pesti hajnal volt amikor délnek vettük az irányt. Reni aprócska verdájában egy tűt sem lehetett volna leejteni, annyi volt a cuccunk. Mivel már jó előre utánanéztem Kiskunhalas történelmének és főbb nevezetességeinek, ahogyan közeledtünk és lett egyre világosabb, úgy merültem el ennek a szikár, küzdelmekkel teli tájnak a hangulatában. Kiskunhalas történelme az állandó elmúlás és [...]

Őszintén szólva

Őszintén szólva

[ 0 ] 2011. március 29. kedd

Igazából most már fogalmam sincs, hogy mitől lesznek egy iskola diákjai olyanok amilyenek. Nem tudom kinek és minek van szerepe abban, ha egy osztály diákjai szeretettel és tisztelettel fordulnak egymás felé. Jó lenne tudni, hogy mitől alakul ki egy iskolai közösségben az egymásra figyelésnek az a formája, ahol nyíltan, röhögés, vádaskodás és cinkelés nélkül lehet [...]

Kőbányán is születtem

Kőbányán is születtem

[ 0 ] 2011. március 23. szerda