Kiskunhalasi szecesszió

Pusztított errefelé a tatár, a török és a labanc, állítólag itt verte szét Kinizsi Pál a valaha szebb napokat látott fekete sereget, itt égettek utoljára boszorkányt az országban és itt emelték a haza első köztéri kuruc szobrát is. Kemény kunok vére kavarog avarok, szlávok, zsidók, cigányok, bolgárok (és még ki tudja hány nép vére) a magyarokéval. Igazából nem is a magyarokéval kavarog, hanem éppen, hogy magyarrá keveredik. A századfordulón pezsgő életű, a halasi csipkét megálmodó és megvalósító polgárság mára fogyasztásra szakosodott városlakókká alakult, ugyanolyan mély álomban tapogatva a jövőt, amint azt szerte az országban bárhol, szinte kivétel nélkül megtapasztalhatjuk. Eszem ágában sincs lehúzni Kiskunhalast, ellenkezőleg: azt szeretném, ha az a sok-sok energia ami a halasi diákokban szunnyad, mihamarabb tettekké és cselekvésekké formálódna.

A Csipke Hotel

A szállás és a helyszín eddig soha nem látott formája valósult meg a halasi turnénk alkalmával, mivel mindkettő egy és ugyanazon helyszínen volt, a Csipke Hotelben. A szocialista modern építészet utolsó, már jócskán népi motívumokból is építkező szakaszának egyik eklatáns példája a Csipke Hotel, amely mára wellness és konferencia központtal is rendelkezik. A helykihasználás hihetetlenül frappáns és megnyerő formája, ahogyan a több mint száz főt befogadó terem pár perces munkával négy, egymástól hermetikusan elszigetelt teremmé alakítható, majd ugyanennyi munkával vissza bontható. A technika egyértelmű diadala a hatékony térkihasználásban

A nagyteremben a falak még a falakban vannak

A diákok a Vári Szabó István iskolából érkeztek. Az első nap az intézmény szakiskolájából, ők a kintiek, második nap a szakközépből, ők pedig a bentiek. Mivel mind a két csoport válogatott diákok serege volt, így abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy egyfajta jutalomként érezhettük magunkat. Mivel Kiskunhalas valamennyire a régióközpont szerepét is betölti, a diákok nagy része a környező településekről jár be a suliba, így mi teljesebb képet kaphattunk a környékbeliek életéről és gondolkodásáról.

Első nap az iskolában

Az első pillanattól érezhető volt, hogy az iskola legjobbjai vannak nálunk. Ügyesen vették birtokba a teret, fegyelmezettek voltak, érdeklődők és nyitottak. Szívesen beszéltek önmagukról, nem féltek kérdezni, de valahogy a vita nehezebben ment nekik. Általában vélemény-vezérek vitték a beszélgetés fonalát. Úgy tűnt, hogy sokan inkább csak sodródtak a beszélgetésben, de amikor megszólítottam valakit, hogy mondja el amit gondol, akkor általában meg volt a véleménye csak valamiért nem akarta ezt magától megosztani.

A kinti lányok

Meséltek az iskolájukról és a közösségeikről, arról, hogy milyen módon lehetne élhetőbbé tenni és arról is, hogy mi az amit megváltoztatnának benne. A kintiek kevésbé voltak elégedettek a helyzetükkel, mint a bentiek, ami jól mutatja azt, hogy milyen különbségek alakulnak ki egy intézményen belül ha azt két részre osztva, egymástól elkülönülten működtetjük.

A benti lányok

Új projektelemünk a fotózás itt is meghozta a várt sikert, jól oldotta a hangulatot, sikeresen tudtuk a beszélgetést a cselekvés irányába mozdítani, bár csak az egyik napon sikerült elérni, hogy az egyik diák ragadja meg a kamerát és készítse a felvételeket. Ezúton is köszönet érte. Forgattunk filmet mi is, és velünk is forgatott a Halasi TV.

EgészségIskola a Halasi Híradóban

Valahogy azt éreztem, hogy olyan intézmény diákjai vannak nálunk, ahol szinte lehetetlen egységes iskolai karakterológiát találni. Ez a egyik oldalról szerencsés dolog, hiszen nagyon sokféle életstílus keveredik a közösségekben, de a másik oldalról lehetnek nagy hátrányai is, hiszen csak nehezen alakul ki a közös identitás, a közös cselekvés egyik alap pillére. Találkoztam közöttük mindig nyüzsgő szervezőkkel, dacos mozgalmárokkal, bölcs védelmezőkkel és a magyart olyan szépen és kifinomultan beszélő diáklánnyal, amilyennel csak ritkán találkozik az ember. Azt hiszem, hogy a halasi diákoknak meg kell érteniük, hogy már nincs kire vagy mire várniuk.

Kiskunhalas a miénk is

Az osztályuk olyan amilyenné formálják, az iskolájuk olyan amilyenné teszik, a városuk olyan amilyennek ők akarják látni és az életükkel nekik kell kezdeniük valamit ahhoz, hogy méltó utódai legyenek közös örökségüknek, a Kiskunhalasra oly nagyon jellemző újjászületésnek. A halasi csipke már a múlté, most végre eljött az idő, hogy ez a generáció is valóra váltsa az álmait. Minden eszközük és energiájuk meg van hozzá, ideje lenne felébredni a hosszú, közös álomból.

Feco

(még több kép a facebook oldalunkon)

Szeretek eljátszani a gondolattal, hogy ha iskoláskorú lennék, akkor melyik iskolába járnék szívesen és melyikbe nem. Sokat gondolkodom mostanában ezen és azt hiszem, hogy olyan iskolába szeretnék járni, ahol mindig őszintén szólhatok, ahol nem kell szerepet játszanom és ahol érzem magamon a barátok támogató pillantását akkor is, amikor nyilvánosan olyan dolgokról szólok, amit amúgy csak kevesekkel osztanék meg.

Múlt pénteken a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium diákjaival tanultunk együtt a Krétakör Bázison. Amikor az ajtóban megjelent a hatvan középiskolás korú fiú három lány kíséretében, úgy éreztem, hogy most fel kell kötni a gatyeszt, mert ezeknek a srácoknak a szemük sem áll jól. Biztos voltam benne, hogy kőkemény, kihívásokkal teli napnak nézünk elébe. Nem mintha lett volna valaha is probléma a nálunk megforduló arcokkal, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem kell jóval több energia egy masszív fiú csoport szellemi mozgatásához és mentális koordinálásához. Jóleső érzéssel töltött el a tudat, hogy a négyfős tanári karunkban egyedül én vagyok férfi, ezzel is valamennyire kompenzálva éreztem a nem megszokott nemi arányt. Némi szex, élhetőbb város, drogok és média tudatosság volt az aznapi menü.

A tanévnyitó ámokfutásom után négy csoportra bontottuk őket, minden csapat élére egy csoport arcot választva közülük. Már ezen a ponton gyanúsak voltak, ugyanis villám gyorsan, vita nélkül lehetett megtalálni azt a társukat, aki majd minden tekintélyt nélkülözve a csapat központ arca és névadója lesz. Tovább javítandó a nemi arányt, a három lányból az egyik csapat arc lett. Az előítéleteim már recsegtek és ropogtak amikor hozzákezdtünk a közös munkához, az első óra után pedig a többi tanárral szünetben a folyosón suttogtunk össze: Te, ezek nagyon jó fejek!

Hihetetlenül érzékeny és toleráns fiatalokkal volt szerencsénk együtt dolgozni. Pontosak voltak, partnerként kezeltek minket, és egymást támogatva, egymásra reagálva formálták a beszélgetést minden órán. Nem volt cigányozás (manapság ez már nagyon ritka), nem volt nagyképűsködés és kamaszos kivagyiság, de volt helyette nagyon mély és őszinte gondolatok sorozata, ritkán látott nagyfokú nyitottság és rengeteg kérdés és önvallomás. Valahogy úgy éreztem, hogy szívesen elmerülnék ennek az iskolának a világában és jóleső érzéssel töltött el a tudat, hogy vannak közösségek ahol az lehetek akinek érzem magam és emiatt akkor sem kell szégyenkeznem, ha az nagyon más, mint a megszokott, vagy az elfogadott.

A hétvégén sokat gondolkodtam azon, hogy mi volt az, ami annyira megfogott ebben a közösségben. Találkoztam már számtalan nyitott fiatallal, beszéltem száznál több ifjú tehetséggel és ezer mindenre kíváncsi kamasszal. Mindig elvarázsol az erejük és az alkotásra kész akaratuk, de van egy olyan tulajdonság, ami nélkül ezek az energiák nagyrészt szétszóródnak a semmiben. Ez a tulajdonság az őszinteség.

Azt hiszem én ezt tanultam meg pénteken az Egészségiskolában.

Feco

Az elmúlt években számtalan EgészségIskolát szerveztünk, ezernél több diákkal találkoztunk Budapestről és vidékről egyaránt, de ez lesz az első olyan programunk, ahol hónapokon átívelő, közös munkára hívjuk a diákokat.

A Politechnikum menedzsmentjében fogant meg az ötlet, hogy mi lenne, ha egy közös pályázat keretein belül dolgoznánk ki az iskola új egészség stratégiáját, bevonva a diákokat, a tanárokat, és a szülők egy részét is. A Polisok már voltak nálunk többször is, így ismerjük az iskola szabadságra nevelő szellemiségét és ráadásul két sarokra vannak tőlünk. Egy ilyen ajánlatra nem tudtunk nemet mondani.

A program az Út az egészséghez nevet kapta és több száz diák vesz majd benne részt különböző mélységekre merülve a kidolgozás folyamatában. A terv szerint új alapokra helyezzük az egészség fogalmát, kitágítjuk a fogalom kereteit és olyan új tartalommal töltjük meg, ami vonzóvá teszi az egészségesebb életet, az élethosszon át tartó újjászületést és a folyamatos megújulást. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a ma élő tizenéveseket tartjuk a jövőnk letéteményeseinek és azt szeretnénk, ha a közös jövőnk biztonságban lenne, de tudjuk jól, hogy ehhez nekünk is hozzá kell tenni a magunk részét.

A kitűzött cél elérésére érdekében egy több részből álló programot indítottunk el a napokban. Ez lett az EgészségIskola tanév, melynek során reményeink szerint megint közelebb kerülünk ahhoz, az általunk ökotársadalomnak nevezett közösségi formához, amelyben többek között csökkennek a születéskor még meglévő egyenlőtlenségek, ahol szabadabb lesz az élet és sokkal tisztább a levegő.

A hatékony munka érdekében az iskola diákjait két részre osztottuk. A 7-10. osztályba járók lettek a Reménységek. A feladatuk az lesz, hogy közös munka keretein belül dolgozzák fel az egészség általuk és általunk is fontosnak tartott dimenzióit. Egy témát ők választanak majd ki, egyet pedig mi.

A témakínálat lefedi a szexualitást, a tudatmódosítást, a média használatot, a fogyasztást, vagy a közért végzett társadalmi munkát, de még számtalan olyan területet is, amelynek megismerése segíti az utunkat az egészségesebb élet felé.

A másik csoportba a 11-12. osztályosok kerültek. Számukra két alkalommal rendhagyó EgészségIskolát szervezünk a Krétakör Bázison, ahol olyan témák kerülnek bemutatásra, amelyekhez a programban iskolai munkacsoportokat is kialakítunk. Az általunk koordinált munkacsoportokba önként lehet majd jelentkezni és olyan innovatív elképzelések valóságos formába öntését várjuk, mint például az iskolai óvszerautomaták elhelyezésének kérdése, vagy a kerékpáros iskolába járás serkentése, de akár a  bűntevő egyén és a büntető hatalom viszonyának újragondolása sem áll majd távol tőlünk. Természetesen annak örülnénk a legjobban, ha a diákok határoznának meg témákat és problémákat a munkacsoportban történő feldolgozáshoz.

A témák feldolgozása során keletkező produktumok és tervek sokasága hozzájárul majd az új iskolai egészség stratégia kidolgozásához, megjelenítve a diákok elképzeléseit és elvárásait. Az EgészségIskola tanév a hagyományos tanév felett átívelve, a szabadidőből és az iskolai órákból is merít, teret engedve a kreativitásnak, helyet adva az egyéni és a kollektív cselekvésnek.

A tanévnyitó már megtörtént, december 17-én megtartjuk az első rendhagyó EgészségIskola napot. Ráléptünk az útra, mostantól egyre közelebb kerülünk az egészséghez.

Ezt onnan is tudom, hogy szinte az összes tantárgyat kipróbáltuk velük és mindig nagyon ügyesen dolgoztak. Voltak alkalmak amikor csendes, érdeklődő diákok jöttek és volt olyan is, amikor igazi harcos gondolkodók, kritikát és lázadást nem mellőző arcok lepték el a termeket. Emlékszem lányokra, akik, egymást követő napokon kétszer is eljöttek, kérdeztek, érveltek és nem féltek véleményt formálni rólunk és a programunkról, és emlékszem jóarc srácokra is, akikkel a később partin találkoztam és ők sem féltek megkérdezni: – a tanár úr reggelig marad?

Mert az Illyés diákjai sokfélék és számomra ez benne a legnagyszerűbb. Nem tipizálható és nem kategorizálható az Illyéses diák, mert itt jól megférnek egymás mellett békében a különböző karakterek, a rasztától a bakancson át a tiptop tinédzserig.

Még nem tudom, hogy mitől válik ilyenné egy iskola, minden esetre nagyon jó látni, hogy vannak még gimik, ahol a végzősök teszik oda a legjobban, a mögöttük haladók pedig támogatólag veszik fel a ritmust és adják tovább a mögöttük is folyamatosan érkezőknek.

Úgyhogy, csak így tovább Illyés Gimnázium!

Hogy miért jó ez neked? Mert egyrészt bekerülsz egy országos elemzésbe – természetesen névtelenül – másrészt a kérdőív kitöltését követően egy koordináta rendszerben helyeznek el a modern-klasszikus, álmodozó-megvalósító tengelyek mentén. Csak ha van kedved..

A nagyon kemény az volt, amikor kiderült, hogy a helyieknek a mobiltelefon használatról írásban kell feljegyzést készíteniük (kit és miért hívtak), vagy az amikor világossá vált, hogy az itt élőknek igazából tilos elhagyniuk az országot, vagy belépni a külföldi vendégek számára épített üdülőövezetekbe a saját országuk területén (Varadero). Amikor megkérdeztem a kisérőmet, hogy mi a menő errefelé, akkor azt mondta, hogy a háztető kertészkedés, ami nem más, mint egy saját konyhakert a házak tetején. Igazi kiskertészetek ezek a város felett, ahol mindenki megtermeli saját maga számára a napi zöldséget, ezzel is függetlenítve magát a borsos zöldség árak alól.

Úgy tűnik most nálunk is elindul ez a vonal, ha te is kedvet érzel magadban akkor  jelentkezz és légy városi kiskertész!

Ki ne ismerne olyat, aki görcsös email ellenőrzési kényszerben szenved, vagy esetleg olyat, aki akár 5-10 percenként felmegy valamelyik közösségi média felületre, hogy megnézze, milyen újdonságok történtek az elmúlt időszakban – nehogy esetleg lemaradjon valamiről.

A vágy minden esetben ugyanaz: „horror vacuitól”, vagyis az ürességtől való megszabadulás igénye, hogy tudjuk, létezünk, egzisztálunk, jelen vagyunk „itt is” valamilyen formában és képesek vagyunk pozitívan formálni a rólunk kialakult képet, vagy épp megfelelünk a kor látens kihívásainak. Ne tegyük! Próbáljunk saját igényeink, saját időbeosztásunk, saját felfogásunk mentén hatékonyan, gördülékenyen és lényegre törően kommunikálni. A többi úgyis csak üres fecsegés.

Itt olvashatod el a bejegyzést a témában!